Sajtótájékoztatók a jubileum jegyében

Nyomtatóbarát változatPDF változat

Egyetemünk regionális sajtótájékoztató keretében nyitotta meg a PTE InfoPontot Pécs belvárosában, valamint országos sajtótájékoztató keretében indította útjára a PTE Jubileumi Mozdonyt. (felelős: Kottász Gergely, RH, Szuhán-Glass Beáta, MO)

 

 


 

 

 

PTE InfoPontot adtak át Pécs szívében

Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere, Udvardy György megyéspüspök és Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora kedden adták át  a pécsi Széchenyi téren, a Városháza aljában megnyílt PTE InfoPontot.

A PTE InfoPont azt a célt szolgálja, hogy a városlakók és a Pécsre érkező turisták első kézből szerezhessenek információt a város mellett az egyetemről, és igény esetén PTE-relikviákat is tudjanak majd vásárolni. A sajtótájékoztatón arról is tájékoztatták a közvéleményt, hogy színes programokkal készülnek a pécsi egyetemalapítás 650. jubileumi évében, melyek a tudományos konferenciáktól a világszínvonalú hangversenyig igen széles palettán szolgálhatják a hazai felsőoktatás és a magyar kultúra népszerűsítését.

 PTE InfoPont átadó

 

Az Országgyűlés tavaly döntött arról, hogy a Pécsi Tudományegyetem alapításának 650 éves jubileuma alkalmából szeptember 1. napját a Magyar Felsőoktatás Napjává, a pécsi egyetemalapítás emléknapjává nyilvánítja. Az indoklás szerint mindez nagyban elősegíti a magyar felsőoktatás történelmi korokon átívelő nemzetközi úttörő szerepének hangsúlyozását, így a magyar tudomány eredményei, a magyar felsőoktatás nemzeti örökséggé válik.

 PTE InfoPont átadó

 

A sajtótájékoztatóval egybekötött átadáson elhangzott: a város és az egyetem a püspökséggel karöltve szeretnék méltó módon kifejezni tiszteletüket az egyetem alapítói előtt, és ennek érdekében számos színvonalas programmal készülnek a szervezők, nemcsak az alapítás napjára, tehát szeptember elsejére koncentráltan, hanem egész évben.

 PTE InfoPont átadó

 

A teljesség igénye nélkül a jubileumi ünnepségsorozat keretében Pécsett rendezik meg a Magna Charta Observatory nemzetközi rektori konferenciát és a Magyarok II. Kulturális Világtalálkozóját, de a Nemzeti Agykutatási Program zárókonferenciájának is Pécs ad majd otthont. A fiatalok számára kiemelt esemény lesz a jubileum által áthatott Pécsi Egyetemi Napok, valamint az EFOTT, amelyet ugyan Velencén rendeznek, de a Pécsi Tudományegyetem lesz a hivatalos házigazda.

 PTE InfoPont átadó

 

Színes és fiatalos programnak ígérkezik a Nemzetközi Tavasz elnevezésű rendezvénysorozat, melynek keretében tematikus napok foglalkoznak majd Ázsia, Észak-Amerika vagy éppen Afrika kulturális és tudományos értékeivel, valamint a migrációs helyzettel. Szeptember elsején a várossal és az egyházmegyével közös díszünnepség részeként avatják majd fel az egyetemalapító Vilmos püspök és Nagy Lajos király szoborkompozícióját. A művészet kedvelői további élményekkel gazdagodhatnak: a PTE Művészeti Kara egy Ünnepi Oratóriummal, míg a Janus Egyetemi Színház egy Janus Pannonius életéről szóló korhű színdarabbal készül a jubileumra. A pécsi egyetem világhírű operaénekes díszdoktora, Placido Domingo korábban kijelentette, hogy ő is aktív résztvevője szeretne lenni az ünnepségsorozatnak, akkor valóban nem túlzás, hogy a pezsgő kulturális élete miatt kedvelt Pécs idén az eddigieknél is színesebb kínálattal készül a kerek évfordulóra.

 PTE InfoPont átadó

 

A most átadott PTE InfoPont a város szívében, a népszerű Pécs Pontban kapott helyet, és azt a célt szolgálja, hogy a városról szóló információk mellett Magyarország első egyeteméről is pontos és részletes válaszokat kaphassanak az érdeklődők. Az egyetemi ajándéktárgyakkal is bővül ezáltal a Pécs Pont amúgy is gazdag kínálata, így például a közkedvelt PTE-s pulcsiért sem kell immár a Széchenyi térnél messzebb menni. A Pécsi Tudományegyetem külföldi hallgatóinak a száma az elmúlt években rohamosan nőtt, és a Modern Városok Program keretében is kimondott célkitűzés, hogy 2020-ra a számuk elérje az ötezer főt. A Pécs Pont immár nekik is praktikus célpont lehet, hiszen a városról és az egyetemről egyszerre szerezhetik meg a számukra releváns információkat. 

 

A PTE InfoPont nyitvatartása: hétfőtől szombatig 14.00-17.00 között. 
(áprilistól vasárnaponként is)

PTE jubileum 650 programok >>

 

 

 


 

 

 

Útjára indult a PTE jubileumi mozdony!

 

A Nyugati pályaudvaron mutatták be az első magyar egyetem alapításának 650. évfordulója előtt tisztelgő mozdonyt.

 

Dr. Hoppál Péter, az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára, Csépke András, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Dr. Bódis József, a PTE rektora által tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy színes programokkal készülnek Magyarország első egyeteme jubileumi évében, melyek a tudományos konferenciáktól a világszínvonalú hangversenyig igen széles palettán szolgálhatják a hazai felsőoktatás és a magyar kultúra népszerűsítését.

 

Útjára indult a PTE jubileumi mozdony!

 

Az Országgyűlés tavaly döntött arról, hogy a pécsi egyetem alapításának 650 éves jubileuma alkalmából szeptember 1. napját a Magyar Felsőoktatás Napjává, az 1367-es pécsi egyetemalapítás emléknapjává nyilvánítja. Az indoklás szerint mindez nagyban elősegíti a magyar felsőoktatás történelmi korokon átívelő nemzetközi úttörő szerepének hangsúlyozását, így a magyar tudomány eredményei, a magyar felsőoktatás nemzeti örökséggé válnak.

 

Útjára indult a PTE jubileumi mozdony!

 

Annak érdekében, hogy a kerek évforduló híre az ország minél több pontjára eljusson, a MÁV-START és a Pécsi Tudományegyetem közösen díszíttet fel egy, az egyetemalapítók, így V. Orbán pápa, Nagy Lajos király és Vilmos püspök számára emléket állító mozdonyt. A Siemens Taurus típusú jármű 2018. szeptember 1-ig viseli majd „ünnepi ruháját”, és addig hazánk és Ausztria vasútvonalán mintegy 340 ezer kilométert tesz majd meg, ami annyi, mintha nyolc és félszer megkerülné a Földet. A két intézmény együttműködése nem újkeletű, hiszen már 2014 őszétől a Budapest és Pécs között közlekedő egyik InterCity-járat PTE IC néven szállítja az utasokat. 

 

Útjára indult a PTE jubileumi mozdony!

 

A sajtótájékoztatóval egybekötött mozdonyavatáson Bódis József, a Pécsi Tudományegyetem rektora elmondta, hogy szeretnék méltó módon kifejezni tiszteletüket az egyetem alapítói előtt, és ennek érdekében számos színvonalas programmal készülnek a szervezők, nemcsak az alapítás napjára, tehát szeptember elsejére koncentráltan, hanem egész évben. A teljesség igénye nélkül a jubileumi ünnepségsorozat keretében már zajlik a Nemzetközi Tavasz, amely számos távoli ország kultúrájával ismerteti meg az érdeklődőket, Pécsett rendezik meg a Magna Charta Observatory nemzetközi rektori konferenciát és a Magyarok II. Kulturális Világtalálkozóját, de a Nemzeti Agykutatási Program zárókonferenciájának is Pécs ad majd otthont.

 

Útjára indult a PTE jubileumi mozdony!

 

A fiatalok számára kiemelt esemény lesz a jubileum által áthatott Pécsi Egyetemi Napok, valamint az EFOTT, amelyet ugyan Velencén rendeznek, de a Pécsi Tudományegyetem lesz a hivatalos házigazda. Szeptember elsején a várossal és az egyházmegyével közös díszünnepség részeként avatják majd fel az egyetemalapító Vilmos püspök és Nagy Lajos király szoborkompozícióját, de a művészet kedvelői további élményekkel gazdagodhatnak: a PTE Művészeti Kara egy Ünnepi Oratóriummal, míg a Janus Egyetemi Színház egy Janus Pannonius életéről szóló korhű színdarabbal készül a jubileumra. A részletes programsoroló a www.jubileum.pte.hu oldalon érhető el.

 

Útjára indult a PTE jubileumi mozdony!

 

 

A sajtótájékoztatón felidézhették a jelenlévők a XIV. századot, a PTE Táncegyüttes tagjai ugyanis korhű ruhában középkori táncot adtak elő, az 1367 tájékán ismert, és szakértők szerint akkoriban népszerű zenére.   

  

Fotók: Csortos Szabolcs, UnivPécs

 


 

A JUBILEUM 650 kommunikáció:

  1. JUBILEUM 650 a médiában 
  2. JUBILEUM 650 projektek
  3. JUBILEUM 650 tárgyak
  4. Jubileumi események
  5. Jubileumi arculat
  6. Kommunikációs kontaktok